HTML

Tamas Catica

Friss topikok

2011.01.27. 18:28 Tamas Catica

Az ideális balliberális médiatörvény

Azt hiszem, az ideális balliberális médiatörvény az lenne, ha volna egyetlen tévécsatorna (ATV), egyetlen napilap (Népszava), egyetlen rádió (Klubrádió) és egyetlen (no jó, kettő) internetes újság (Hírszerző, Stop).

Ezek a hír- és véleményforrások pártatlanul és kiegyensúlyozottan, a nemzeti érdeket is figyelembe véve tájékoztatnák a közönséget – ebben az esetben médiatörvényre sem lenne szükség, hiszen csupa független, szakmailag utolérhetetlen szerkesztő és újságíró gondoskodnék az európai színvonalról.

Mivel azonban ez az ideális helyzet a magyar választók csökött viselkedése folytán még nem állt elő, ezek a fórumok kénytelenek egymagukban szolgálni és védeni a demokráciát.

Az elnyűhetetlen Kovács László így csak K. Olgának fejtheti ki, hogy „a szomorúság esz minket” azért, mert O. V. szégyent hozott az országra, „nincs mit irigyelni egy ilyen karizmatikus vezetőn”, mert „ez a rekedt hangú kiabálás nagyon visszatetsző volt”. Csakis Kovács László kárhoztathatta „a magyar választók naivitását, akik elhitték, hogy romokban van az ország, miközben autópályák és kórházak épültek”.

A balliberálisok és a művelt Nyugat véleménye egybecseng: Orbán nem azonos a magyar néppel, csak az a kár, hogy O. V. „Napóleon-komplexusban szenved”, mint a Süddeutsche Zeitung erre elmésen rámutatott.

Nem tudom, még mi vár ránk, lehet, hogy tartalékos katonáinkkal nemcsak visszaállítjuk az ezeréves határokat, hanem meg sem állunk az Atlanti óceánig illetve az Urálig, természetesen a Fekete sereg néven egyesített, harcedzett biztonsági őrök segédletével.

Csak idő kérdése, mikor fordulnak Kovács Lászlóék a Biztonsági Tanácshoz, hogy az békefenntartókat vezényeljen e sokat szenvedett térségbe, ahol a Fidesz-székházban már nagyban folyik az urándúsítás. Ráadásul a Fidesz tartja szavazótáborát, ébresztő, Európa!

                                                                                                          

Szentmihályi Szabó Péter

 

komment


süti beállítások módosítása